BőrápolásEgészségÉletmódSzépségápolás

7 méregtelenítő koktél, amiktől energikusabb leszel

Ébredtél már úgy, hogy teli vagy energiával és az egész világot képes lennél megváltani (még hétfőn is)? Ha nem, akkor íme 6+1 szuper méregtelenítő, energizáló megoldás, amivel nem csak a közérzeted lesz jobb, de a szervezeted hidratáltsága is csúcsokat fog dönteni!

A víz ivás egy idő után unalmas, azonban semmiképpen ne térj át a szénsavas, energiaszegény vagy épp cukros üdítőkre. dobjuk fel a napi folyadékbevitelünket úgy, hogy közben fogyunk, szépülünk, feszesedünk.

1. Citrom

Az egyik legnépszerűbb gyümölcs ebben a kategóriában. A citrom segít csökkenteni a testünk PH értékét, azaz lúgosít. Mire vársz? Citromot elő és ízesítsük be a napi vizedet.

Amire szükséged lesz: hideg víz, meleg víz, 1 citrom

Első lépés: 3/4 citromot belefacsarunk az üvegünkbe

Második lépés: 1/4 citromunkból vágunk két vékony szeletet és beledobjuk az üvegbe

Harmadik lépés: felöntjük meleg, majd hideg vízzel

Negyedik lépés: már fogyaszthatjuk is! 2-3 litert kell egy felnőtt embernek a nap folyamán bevinnie a szervezetébe ahhoz, hogy pótolni tudja az aznapi veszteséget

2. A diétázók csodavize

Ahhoz, hogy az almából minden ízt ki tudjunk nyerni, egyetlen egy dolgot kell csupán betartanunk, minél vékonyabb szeleteket vágjunk, annál jobban ízesíti a vizünket.

Amire szükséged lesz: víz, uborka, mentalevél, zöld alma

Első lépés: szeleteljük fel az almát és az uborkát vékony szeletekre

Második lépés: szedjük le a menta leveleit, majd morzsoljuk kicsit össze őket hogy az ízük áthassa a vizünket

Harmadik lépés: mindent tegyünk bele az üvegünkbe, öntsük fel vízzel és hagyjuk pihenni egy éjszakán keresztül a hűtőben

3. Eper

Tudtad hogy az eper az egyik természetes “super food”-unk? Az eper nem csak a véred vércukorszintjét állítja be, hanem feltölt vitaminnal és antioxidánsokkal.

Amire szükséged lesz: kancsó (1 literes), friss gyógynövény (személyes kedvenc a kakukkfű), 7 nagy szem eper, víz

Első lépés: felszeleteljük az epret

Második lépés: a szeletelt epret, a kakukkfüvet tegyük bele a kancsónkba, majd öntsük fel vízzel

Harmadik lépés: egy éjszakán át pihentessük és tegyük hűtőbe, így érjük el a maximális ízt

4. Eper-dinnye, a zsírok ellen

Kép forrása: https://www.pexels.com/photo/berries-beverage-blur-close-up-616840/

Egy hideg ízorgia a szánkban, ami nem csak finom, de segít felvenni a küzdelmet a zsírok ellen.

Amire szükséged van: 3 csészényi magozott dinnye, 5 nagy szem eper, 1/2 csészényi facsart citromlé, víz

Első lépés: a dinnyét és az epret turmixoljuk össze

Második lépés: keverjük össze a facsart citromlével, vízzel hígítsuk ízlés szerint. Jéggel, hidegen fogyasztandó

5. Energizáló víz

Kávé helyett is bátran fogyaszthatod, energizál, hidratál és serkenti az emésztésedet.

Amire szükséged van: 5 citromszelet, 8 narancsszelet, 8 uborkaszelet, 2 nagy eper darabolva, víz

Első lépés: mindent tegyél a kancsóba, kicsit nyomkodd meg a citromot és a narancsot miután beletetted, hogy a levét jobban kiengedje

Második lépés: a tökéletes összhatás érdekében 10 percet pihentesd a hűtőben, máris fogyasztható

6. Vízzel a lapos hasért

Kép forrása: http://www.freutcake.com/in-the-kitchen/drinks-anyone/raspberry-lemonade-spritzer/

Igen, igen, finom, és segít elérni a hőn áhított lapos hasat. Egész évben fogyasztható ez a szuper ital, hiszen minden évszakban beszerezhető és a gyümölcsök fagyasztott verziója is egyaránt használható.

Amire szükséged van: víz, 8 db málna, 3 datolya darabolva, 1/2 citrom szeletelve

Első lépés: a gyümölcsöket a kancsóba teszed, felöntöd vízzel

Második lépés: hűtőben pihentesd 1 órát és már iható is

+1 Ünnepre hangolva: alma és fahéj

A pikáns fahéj almával a tökéletes karácsonyi hangulatot keltő kombináció, azonban vitaminnal is feltölt, a fahéj pedig többek között a zsírégető hatásáról is ismert. Ellenvetés?

Amire szükséged van: 2 db alma darabolva, 2 fahéjrúd, meleg víz

Első lépés: a kancsóba helyezzük a hozzávalókat

Második lépés: hagyjuk egy éjszakát pihenni, hidegen fogyasztandó

HelloGirls

A HelloGirls egy egyedi divat és élestílus blog, ami arra hivatott hogy minden nap inspirája az olvasóit, a legújabb divattippekkel és trendekkel naprakészek legyenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.